2015. január 29., csütörtök

Ezer kilométer egy perc alatt



Poétikus egy este...

Állsz az üvegajtó előtt, kifelé nézel. Nézed az erkélyt, amit már nagyon rég láttál havasnak. De ma esett. Nézed az erkélyt, ami annyi jó emléket adott. Az első közös fotó a lánnyal, akit hazavittél tizennégy évvel ezelőtt... a lány már a feleséged, nemrég fektette le a kisebbik lányotokat...

Nézed az erkélyt, ahol sokszor jókat boroztál... ültél a székedben, olvasgattál, odalent elsétáltak a bakfis lányok, akik mindig a telefonjaikba merültek séta közben, te meg a mély dekoltázsukba merültél odaföntről fél szemmel, és csak egy halk, vigyorgó "hm" szusszant ki belőled.

Nézed az erkélyt, a székedet, az asztalt, amit belepett a hó, nézed rajta a hamutálat... mit kereshet ott, sose dohányoztál, hogy került az oda....

Aztán kinyitod az ajtót, beleszagolsz a jéghideg levegőbe és egy pillanat alatt egy kis olasz falucskában vagy. Pinzolo, ahová síelni jártál és amikor este sétáltatok, ugyanez az égett faillat telítette az orrodat, ahogy a helyiek a kandallókba tették a hasábfát és annak olyan de olyan illata volt... na akkor boldog voltál egészen hosszú percekig.

És nem nyitod ki a szemed, csak szívod, szagolod azt a boldogságot. És amikor ismét kinyitod, akkor jössz rá, hogy ez itt másról szól, ez itt most a csóróság szaga, sokaknak olcsóbb, mint a gázfűtés... a kandalló és a fatüzelés nem ugyanaz a fogalom, na!

Aztán becsukod az ajtót, kinyitod a hűtőd, töltesz egy pohárral a felvágós francia borodból, Entre-Deux-Mers é'Orangerie, hű de menő vagy, hű de jó dolgod van neked. De tényleg. Hát értékeld!

Poétikus egy este...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése