Születésnapomra

-    Két hét múlva szombatra mondd, hogy még nincs programod.
-    Délelőtt biztosan dolgoznom kell, a délutánom talán még szabad, megnézem. Kellek mindenképp?
-    Születésnapod lesz, szeretnélek elvinni valahova.
-    Ó, tényleg. Számon tartod. Nő vagy…. feleség. Jól van, nem vállalok több munkát aznapra. Hova megyünk?
-    Titok.
-    Akkor már ki is találtam.
-    Hogyan? Mibőőőől? Hogy a fenében tudsz mindig mindent kitalálni. Nem is mondtam semmit. :)
-    Nem tudom, megérzem a hangodból. Nem tudom megmondani. Ezért vagy Te a párom.
-    Na, akkor mondd!
-    Nem lenne jó. És ha tényleg az…, rosszul esne, hogy kitaláltam. Maradjon így, hátha rosszul tippeltem.  :)
-    Na, találgass!
-    Rendben. Hogy öltözzek? Vannak a történetben szőke hosszúcombúak, szilikoncsöcsök, leszbishow, tabledance, vagy hasonló?
-    Nincs, csalódást kell okoznom. Elég egy laza zakó.
-    Hát ne is haragudj, 37 évesen már szart sem érek? Néhány kerek segget nem tudsz nekem rendezni? Miféle szülinapi meglepetés az ilyen? Feleség vagy Te, he? :)
-    Na, találgass!
-    Mondom, hogy tudom. Érzem. Nincs mit találgatni. :)

Fárasztó délelőttöm volt, arra sem volt időm, hogy egy falatot egyek, vagy egy korty vizet igyak, már fájt a fejem, de vártam a delet. Aztán délben megjelentek, Ő és a pici lányom. Mindketten gyönyörűek és várják, hogy induljunk. Beültem az autóba, a hátsó ülésre, mint az urak. Végre nem én vezetek, csak visznek és élvezem a szülinapomat. Közben végignéztem a telefonomon a maileket, sms-eket, Facebook üzeneteket. Már tavaly is bőven 100 felett volt a jókívánságok száma, ma ez már délben megdőlt. Nem tudom elmondani, mennyire jó érzés ez. A sok-sok ismerős és barát, akik küldik a vicces üzeneteiket, és jelentős részüknél tudom, hogy ismernek. Az ismert fotóművész kolléga, aki aktképet küld nekem; a lány is üzen, akinek annyira imádom a hangját, hogy 15 éve még miatta vettem meg a Tátrai CD-ket, amin vokálozott; a maszkmester, aki tudja, hogy minden vágyam, hogy megőszüljek minél előbb és ezért „boldog ősz hajat” kíván ma nekem; a sok-sok barát, aki pontosan tudja, hogy mi az a szó, ami kifejezetten nekem szól. Pokolian jó érzés.

Mint ahogyan az is, amikor megáll az autó a Wasabi előtt és vigyorogva nyugtázom, hogy kitaláltam, japán étterembe hozott a párom. Mert imádom a sushit, a kagylót, a rákot, a halat és minden japán kaját, sőt mindent, ami japán. Már majd’ éhen haltam, a gusztusosabbnál ínycsiklandozóbb falatkák meg csak érkeztek sorban a futószalagon és azt gondoltam, nincs az a mennyiség, amit ne tudnék most megenni. Felül a sült, meleg ételek, az alsó szinten a hűtöttek. Hihetetlenül jól éreztük magunkat, külön meglepetés, hogy még pici Sugi is evett halat, háromszor is, meg rákkal töltött sütit is.

Aztán ismét az autó, hátul már szuszogni is alig tudok, ismét ránézek a telefonomra, megint vagy 20-30 üzenet, vigyorgok, jó ez a nap. :) Hm… és van egy csinos sofőröm. Micsoda sofőr, ráadásul bármikor lehet vele ökörködni, mi több, büntetlenül megsimogathatom a cickóit…. meg tudnám szokni ezt az életet – mármint, hogy mindig hátul ülök és visznek. :)

A következő állomás az Erzsébet tér – Gőzölgő Fesztivál. Hmmm, mennyi finom kávé, különleges sörök, borok, jobbnál jobb pálinkák. Sütik a kolbászt, kalácsot. A csomagtartóból előkerül egy méretes szatyor is, tele ruhával. Az egyik pavilonnál a hajléktalanoknak gyűjtenek ruhákat, a párom bekészített egy nagyobb adagot, leadjuk. Aztán néhány méterrel odébb mutatványos táncoltat egy marionett figurát, mellette a galambja, nem repül el. Átvergődünk a tömegen, amott raszta hajú srác óriási buborékokat ereszt szélnek, mindenki bámulja, nagyon látványos a finom, meleg, napsütéses télvégi időben. A gyerekek nagyokat kacarásznak és imádják, ahogy a 30-40 cm-es buborékok szétpukkannak az orrukon.

Veszünk ezt-azt, majd ismét autóba ülünk. Hátsó ülés, mailek, vigyor.

Megérkeztünk a Művészetek Palotájához. Pici Sugi eddig még mindig csak kívülről látta a „cukorkaházat”, ami a villogó neonok miatt alkonyatban olyan, mint egy nagy mignon, villódzó cukorreszelékkel. Most megmutatjuk neki belülről is. Nahát, eddig nem is vettem észre, van bent egy digitális orgona, amit bárki kipróbálhat. Több se kell nekünk, ha valahol klaviatúrát látok, az nem úszhatja meg. Pici Sugival rácsúszunk a padra, fejhallgatókat fel, beállítom a megfelelő regisztert és játszom a lánynak. Anyu addig sétál.
-    Tudod mi ez, Nyuszifül?
-    Aha, Májkldzsekszon.
-    Heal the world.
-    Ühüm. :)
-    A pedálokon nem tudok játszani, de nekem az most nem is hiányzik. :)
A feleség megtesz egy kört, építész-lakberendező a lelkem, van mit néznie. Aztán feldobatok fele is egy fülest, eljátszom neki a nászindulót, majd körbejárjuk együtt az épületet és beülünk kávézni, sütizni.

Hosszú nap volt és nagyon imádtam. Ritka az, amikor azt érzem, valami csak rólam szól és csak azért, mert szeretnek. Pokolian jó érzés. Aztán fáradtan hazaestünk, pici lányomtól még kaptam néhány rajzot ajándékba és jön a jóleső kötelesség: válaszolnom kell minden szülinapi üzenetre. Nem kis meló – hála Istennek. És hála nektek, Kedves Barátok.
Jó harminchét évesnek lenni. :)